Kategóriák: Vélemény, Közélet, Az ember
Címkék: festés, hivatal, köröm, papír, polgármester, ügyintézés
Az utóbbi időben sajnos rengeteget mászkáltam a virágok városának úgymond főépületében. Egy reggel (nyolc óra környékén) érdekes dolgot tapasztaltam. Ha megengedi a Kedves Olvasó, akkor gálvölgyisen számolok be az esetről.
Bemegyek vazze', oszt asszongyák, hogy kell fizessek. Mondom, jól van ember, megyek a kasszához. Odaérek nyolc óra után 14 perccel, s a nőszemély sehol. Mondom magamban, mosmá' lazíccsunk vazze', ha én képes voltam idejönni, hogy fizessek, akkor legyen már itt a hölgyemény is. Most nem azé', de sokáig húzogatják a vércukorszintemet vazze', akkor hivatalt veszek. A pénzemé' vazze? Még szép, hogy hivatalt veszek. Nehogymá' ők mondják meg nekem, mikó' fizessek, majd fizetek akkó', mikó' akarok. Nem azé' mentem oda, hogy pengessem a dellát, de, ha má' kell, akko mozogjanak vazze', ne csak a körmöket festegessék, me' begorombulok s megveszem őket kilóra vazze'. Oszt festegethetik, amit akarnak, me' lapátra teszem az egész hóbereváncot, me' nem szeretem, ha a pénzemé' nem dolgoznak. A pénzemé', amijé' repteret veszek, vagy, ha akarok, akkó' villanyhálózatot vazze'. Idehozatom a pisai ferde tornyot, hogy oszt' dő'jön rá a hivatalra – a pénzemé' megtehetem. Megveszem a hivatalt vazze', s távolkeletről hozok bele munkaerőt, hogy legyen ki dolgozzon a pénzemé'. Ne csak körmöt festegessen, mert attó' begurulok. Szóva' jön a csajszi érted-e, s kinyissa az ablakot. Asszongya vazze', hogy nem mond semmit, csak nyúccsa ki nekem a kezeit a frissen festett körmeivel, hogy aggyam má' oda a kitáncámat. Mondom, hogy bunö ziua s odagyúrom a kezébe a kitáncát s a lóvét is vazze', hogy nehogymá' elaprózzuk a dógokat. Mikó' papírt veszek, akkó' nem egy zacskóval veszek, hanem megveszek egy egész erdőt vazze'. A pénzemé'? Nehogymá'. Nem téma. Elveszi a csajszi, oszt pötyögtet s visszaadja. Asszondom neki, hogy mulcumeszk, erre ő magasról... egy szót se. Érted? A pénzemé'? Nehogymá' – még legyen az embernek kedve fizetni, ember. Oszt jövök el s mondom, hogy lárévédéré, erre asszongya, hogy meginn nem mond semmit. Vazze', ilyet a pénzemé'.
Forrás: Vásárhelyi Hírlap
Jó néhány éve egy egész nyarat „lehúztam” két jól megtermett vidéki mellett egy asztaloscég udvarán. Néhány barátommal úgy döntöttünk, hogy munkát vállalunk a vakációban, így kerültünk a vállalathoz. Az udvarra „helyeztek ki” minket, ahol egy vidéki testvérpár uralkodott. Nem a vidéki származásukkal volt a baj.
15-16 évesek voltunk, két nagyra nőtt felnőttel szemben. Naná, hogy a legalja munkát kellett elvégeznünk. Mivel uralkodhattak rajtunk, uralkodtak is. Ordítottak, anyáztak, apáztak, parasztkodtak, és panaszkodtak, hogy mi nem végezzük rendesen a munkát. Egyik nap ráesett egy nagy vas-sín a kezemre – a munkavédelmi kesztyűnek köszönhetően nem lett komolyabb problémám. Egy másik nap a „fosznik” elindultak alattam, én meg összekeveredtem velük. Egy kétszerkettes rúdon múlt, hogy nem nyomtak oda. A hátamról lejött a bőr, de a munka kellett folytatódjon. Nem sztrájkoltunk, mert tudtuk, a pénzért meg kell dolgozni.
Volt egy szekér, amire felpakoltuk a szállítandó colosokat, fosznikat, és toltuk-toltuk, amíg kellett. A hátunk mögött – általában zsebretett kézzel – a két nagyfőnök folyamatosan azt kiabálta: „Nem áll meg a szekér, gurul a szekér, nem áll meg a szekér!”
Négy méter hosszú nyers fosznikat emelgettünk, olyanokat, amelyeket négyen is csak nagyon nehezen tudtunk megmozdítani. De gond egy szál se... Kellett emelni.
Ha éppen a kutyaürüléket kellett összeszedni, az sem volt probléma. Fogjad meg a vedret, mennyé', s szedd össze – hangzott az utasítás. Míg ők az árnyékban heverésztek, mi a telepen pakoltuk a deszkákat, szedtük a kutyagumit, sepertük a hulladékot, lapátoltuk a fűrészport (naná, hogy maszkban – nehogymá' valaki azt gondolja, hogy nem kaptunk maszkot). Mindig azt mondták a nagyfőnökök, hogy az utolsó nap lesz a legnehezebb, mert bizony megszívatnak. Nekünk sem kellett egy kis furfangért a szomszédba menni: a legnagyobb főnökkel (mármint a tulajjal) megtárgyaltuk, hogy meddig dolgozunk, és a fickóknak két héttel későbbi dátumot mondtunk. Lett is nagy megdöbbenés az utolsó napunkon. Szaladgáltak fűhöz, fához, hogy még nem engedhetnek el minket, még ezt és azt kell csinálni... Mi meg magasról rájuk. Mentünk.
Most, ha eszembe jutnak azok a hónapok, csak hálát érzek. Megtanultam, mit jelent a kemény munka, mit jelent (majdnem) vért izzadni egy kevéske pénzért. Nem sztrájkoltunk, mert tudtuk, a pénzért meg kell dolgozni – nem körmöt festeni, hanem dolgozni.
Forrás: Vásárhelyi Hírlap
Nagyon sok olyan dolog van, amit nem tudok felfogni. Ezek közül egyik, hogy miért ilyen agresszívek nálunk a gépkocsivezetők. Egy hónapja Görögországban jártam, ahol mindenki nyugodt volt. A kétsávos úton a sofőrök az út szélén mentek, függetlenül attól, hogy volt előttük-mögöttük valaki, vagy sem. Megjegyezném, hogy a kétsávos út ott olyan széles, hogy négy autó simán elfér egymás mellett. A kereszteződéseknél elővigyázatosan dudálnak, hogy a másik gépkocsivezető még véletlenül se menjen be eléjük. Nyugodtak, civilizáltak.
Három hónapja van hajtási engedélyem. Hétvégén Nagykárolyban voltunk. Persze, hogy ránk sötétedett útközben. Ezzel nem is lenne amúgy nagy baj. Én is, meg a párom is mindig az út- és látásviszonyoknak megfelelően közlekedünk. Mivel nincs még gyakorlatunk az éjszakai vezetésben 60-70 kilométer per órás (állandó!) sebességgel közlekedtünk, mikor jött mögöttünk valaki, lehúzódtunk az út szélére, hogy előzhessen, és ne történhessen semmi. Sajnos nálunk az emberek egyáltalán nem megértőek, és még a kis „csuszlit” (sárga alapon fekete felkiáltójel) sem veszik figyelembe – talán nem is tudják, mit jelent.
Két embertípust „ismertem” meg a 300 kilométer hosszú útszakaszon. A kamionsofőrök: egy darabig türelmesek, vígan követnek a lakott területeken, de amint kiérsz a faluból, vagy városból, már egyből idegesíted őket, ha nem mész sokkal, de sokkal gyorsabban. Valamilyen meggondolásból szeretik az őket idegesítő autóvezetőket megvakítani a reflektoraikkal (azok nem fényszórók). Sokszor feltevődött bennem a kérdés, mégis hogy menjek gyorsabban, ha a visszapillantó tükör segítségével az országutak királyai kisütik a szemem? Arra persze nem gondolnak, hogyha nem látok, akkor nem is mehetek gyorsabban...?! Pedig tényleg elengedtem őket, sőt még vigyáztam is, ha ők nem láttak előre és veszélyes volt a manőver, akkor gyorsítottam, még mielőtt feltűnt volna nekik, hogy bibi van.
A másik típushoz tartoznak a „mitocan”-ok, akiknek szülei kétszáz lóerős autót raktak a sej-hajuk alá. 120-130-cal száguldanak bele az éjszakába, persze hosszú fénnyel. Rájöttem, miért. Mert, ha elvakítanak, akkor lassítok, és ők nyugodtan előzhetnek – kanyarban, hídon, folytonos vonalon. Most meg fáj a szemem, meg a fejem is. Köszönetemet küldöm mindkét típusú sofőrnek.
forrás: Vásárhelyi Hírlap
Hogy jöhetnék én, a semmi, ahhoz,
hogy beleszóljak a nagy emberek dolgába?
Nincs semmi, amit fel tudnék mutatni,
legfeljebb a kisujjam, vagy lábujjam.
Nem is tudom, melyiket érdemelnék meg.
Annyit segítettek nekem, olyan kedvesek voltak.
Mindig órákat kellett állnom a hivatal előtt,
csak azért, hogy a táskámban a csirke
olvadjon ki, mert kell vacsorára és otthon
az asszony nem nézi jó szemmel a fagyottat.
Így fagyott le a mosoly az én arcomról is,
amikor meghallottam: Sajnálom, de ma már
nem tehetek semmit. Jöjjön vissza holnap.
Azért a csirkét itt hagyhatja. Mosolyog.
Látom kaján vigyora mögött a kérdést :
Nem látod, hogy már unom a csirkét?
Hozz inkább egy libát. Elhozom neki az egész farmot.
Már megint nekifogtam főzni, pedig nem tudok
Mindig odaég valami, vagy még rosszabb -
Én égek oda kissé az edény oldalához
Fájdalmas, de nem baj, mert megfogom a fülem
És annyi a fájdalomnak - képzelem én
De nem így van. Rotyog már a leves-kezdemény
Mit nem tettem még bele? Sót? Az van? Nem baj.
Még rakok bele egy keveset. Eszembe jut,
Nem tudok kivenni belőle, csak belerakni.
Nem baj. Megmondom majd, hogy sírtam.
De én nem sírok, csak akkor, mikor sós
Az étel. Kissé mar olyankor.
Sok víz kell neki. Mi ez a szag?
Mintha odaégett volna valami.
Te jó ég!! A levesből pörkölt lett
Csendes órák, villogó szép percek,
Elmúlt szép napok, örök emlékek.
Vad, buja éjszakák, gyötrő nappalok
Éjszakai szerenád, ittas bordalok,
Szenvedélyes lelkek, édes alakok.
Minden, mi megmaradt belőled és él
Csak akkora, mint szikén az él -
A lélek az ember, az Ember él.
Egy szokványos, piros, hazai autó.
Pöfékel már kissé az öreg pára, de még gurul.
És ez a szerencséje. A nyárspolgár tulajdona
Aki utálja, ha nem indul és főleg nem megy az autó.
Üti, de nem tudja, mi a baja, csak üti
Mint szódás a lovát, úgy üti a kicsi piros autót.
A jármű tűri, hisz ő csak egy gép, nem érez
Ütheti őt a polgár.
Régebben láttam egy olyan műsorocskát, ahol a legidiótább dalszövegeket szedték össze. Pl: Fresh - Én is imádlak, mégis vasárnap. Ez enyhén szólva is ütős. A szövegíró azt mondta, a hétfő enm rímelt volna rá.
Én is kaptam valamit:
"Fiatalok még, de minek legyenek öregek,
Ez a zene azért van, hogy megismerd a Da Gang-et"- No Comment - Azért egy annyi, hogy a levegőből is kifogytak
"Fiatalok vagyunk, nem tagadjuk " - Ezt elég nehéz lenne tagadni -
"Kitartóak vagyunk, nem erősségünk a harc,
védekezünk, próbálkozunk, ha véres az arc. " - Most akkor nem értem. Ha kitartó, akkor hogy nem erősség a harc?
( DaGang - 3 srác - youtube.com)
Adott egy hölgy,vagy éppen úr. Legyen "Ő". Ő beérkezik egy pubba,kocsmába. Hóna alatt 300 oldalas szépirodalmi kiadvány. pl. Bűn és Bűnhődés. Leül megfontoltan egy asztalhoz, jól látható helyre kipakolja gyűjteményét. Csak, hogy lássák, ő olvas. Lassan beszél, megfontoltan... Megfontoltan? Felszínes beszélgetést folytat, esetleg két három szót tud mondani az előtte heverő könyvekről, mert elolvasott pár kritikát. De ő nem olvasta. Minek azt? Imidzs kérdése az egész. Krémszínű garbóban osztja az észt nagy írókról, költőkről, akik mellé sem állhat. De azért osztja őket. Legalább olvasta volna.
Egyedül állok a sivatagban.
A piros sivatag folyékony porából
unalmamban koszorút csinálok,
És elviszem a saját síromra,
mert nincs ki sírjon az én sírom mellett.
Porból lett koszorú, porrá lett életet takar,
egy félszeget, mely a világtól részeg lett.
Sírva átkozza a múlt gyökereit,
vagy a sajátját, súrolja könnyező szemeit.
Nincs ki sírjon az én sírom mellett.
Jönnek. Feketében, mert úgy titokzatosak. Belőlük is van többféle.
Vannak az úgynevezett EMO-sok, akiknek nagy százalékának fogalma sincs, hogy miért is vett fel fekete ruhát. Mert a többiek is. És a Tokio Hotel is abban van. Naná, hogy igen. Járkálnak a fekete cuccokban, 35 fokos melegben.
A másik a díszértelmiség. Aki sz ... Na ez nem megy. Lenne, még mit irjak, de nincs kedvem erről írni. Inkább egy másik témát ígérek meg így előre mindenkinek. A Dosztojevszkij kötetesek érkeznek... Hamarosan
Mindenkinek ismerős az a figura, aki mindig áll a bár előtt és fennhangon fogadja a betérőket. Szinte mindig ott áll előtte Ő. PIaci nadrágban, hidrogénezett hajjal, olyan polóban, amilyenben a földművelő rokonaim ganéthányni járnak. De ő ott van. Talán őrzi a bár bejáratát? Tupírozott, mint mondtam, oxigénes haj, nagy karika fülbevaló, mokán, ápolatlan arc. Első ránézésre ő is ganét hány valahol, de akkor mit keres a központban? Persze nem bújik el sehol. A járda közepén futkos folyamatosan, mintha ő lenne a Manchester United edzője, és elvitték volna a kispadot. Elfut az út széléig, majd vissza. Kicsit trécsel. Hol ezzel, hol azzal. De miről? Az aktuális divatról? Vagy az aktuális 15 évvel ezelőtti divatról? Vagy a trágya minőségéről?
* Utólag kiderült, kiről van szó. Lellkiismeretem megnyugtatásáért leszedném a bejegyzést, de érdekes. És másra is vonatkoztatható.
Tudom, nem az én tisztem megítélni, ki milyen ember, vagy ehhez hasonlók, de véleményem az lehet, és van is. Ha már nekifogtam, akkor folytatom az emberfajok kivesézését.
Vegyük példának okáért Bunkót. Van 2 osztálya, mint a vonatnak, no meg egy kapája a szájában. Általában otthon lakik, anyuka szárnya alatt. Ő a király a lakásban. Miért is ne lenne? Délután háromig dolgozik valahol, majd hazamegy, az anyukája meleg kajával várja. Ledöglik az ágyába, és este "kimegy" a városba szétnézni. Persze anyuka fizet mindent. Ő maximum az internetet fizeti, hogy tudjon beszélgetni a gádzsikákkal. Az anyja főz, mos, takarít, fizet, mint a katonatiszt. Bunkó kimegy a városba. Persze van egy jó középkategóriás autója, aminek sötétített ablakai vannak, olyan zenecuccal, hogy ájjá má odébb, me lezúzlak. Végigrobog harminccal, és 10.000 decibellel a városon, közben bőgeti a manelet. Persze ő nem román anyanyelvű, de magyarul már nem tud rendesen, no meg románul sem, de bőg a zene, mert olyan klassz. Leparkolja a gépkocsit valahol, ahol mindenkit zavar és bemegy egy bárba. Telefon az asztalon, kezében a kocsikulcs, hogy lássák, van mivel kipótolni, ami lentebb hiányzik. Fennhangon beszél, nevetgél - enyhe túlzással nyerít. A rágóját mindig jobb oldalon rágja, félig nyitott szájjal, mert attól lazának néz ki. Játsza ő a milliárdost, 0 IQ-val, de szerencsétlennek nincs mit egyebet csinálnia. Másnap meló van. Úgy áll fel a székből, mintha éppen Barack Obama hívta volna, hogy indítsák el az atomtöltetet Észak Korea fele. Fél órán keresztül hagyja el a termet, de úgy, hogy közben már mindenki rá figyel. Majd csendesen hazamegy, az anyja elküldi a p...ba, hogy megint ilyen későn ért haza. Behúzza a farkát és lefekszik, mert holnap meló.
Mert a lányok is ugyanazt akarják mint mi,
csak megpróbálják az egészet nagyon jól álcázni,
de ha te azt megtudnád, hogy miket terveznek,
soha többet nem mondanád magad perverznek,
perverznek, perverznek. (Aljas Kúszóbab - Monokinis lányok)
Érdekes jelenségek a románul pitzipoanca-nak becézett tinik, és nem csak. Sétálsz az utcán. Érkezik szembe. Olyan keskeny, hogy egy kisebb szelllő ledönti a lábáról. Festett haj, magassarkú csizma, beletűrt farmernadrág, valami guccsiutánzat szőrmés kabát. No meg lakktáska. A színeket embere, bocsánat, lánya válogatja. Szóval érkezik szembe. Első ránézésre látod, valami nem jó. Annyi alapozó, hogy a verespataki lyukakat be lehetne tömni vele, s még hegyeket is lehetne rá építeni. A haj, ami festett, a legkucifántosabb csűrés csavarásokkal lobog. Egy régi öreg székely levágná onnan. No de lényegtelen. Mindenki úgy öltözik, ahogyan akar. De, hogy mitől vannak elájulva? Úgy járkálnak, mintha legalább 4 Oscar díjat kaptak volna eddig. Pedig lehet, hogy fémipari szakiskolát végeztek, érettségi nélkül. Mondjuk általában kereskedelmijük van, vagy varrónők. Gondoljatok bele. Góréznak délután, délelőtt pedig kis egyenköpenyekben görnyednek a Zingerek fölé, hogy férfi alsóneműket varrjanak. De ők tudják.
Élőhely: bárhol megélnek
Táplálék: Hamburger, sültkrumpli, diétás kóla (utóbbi, hogy ne hízzanak el)
Előfordulása: Nyugati autókban (délután - délelőtt konfekcióipar)
Szaporodás: Kizárólag 4 hitelkártyás hímneműekkel
Vemhességi idő: 9 hónap (általában alultápláltság miatt sokkal kevesebb)
Figyelem a történet egy kitalált történet. Bármilyen egyezés a valósággal csak a véletlen műve lehet. Pár nap múlva érkezik: Apuci Fiai
Türelmetlen megy a városka utcáin az apucitól kapott méregdrága járgánnyal. Nem melózni megy, mert azt neki nem kell, hanem csak vagánykodni. Jelzőlámpához ér, megáll. Az előtte levő 1310-esDacia éppen hogy püfög még, benne Csendes rádiót hallgat. Zöld a lámpa. Türelmetlen már 3 másodperccel azelőtt kezdi a tülkölést, hogy zöld lenne a lámpa. Szerencsére, hogy ne maradjon egyedül, követői is akadnak, akik szintén ráülnek a dudára. Nem mintha azt az egyet nem hallaná Csendes, de noh. Ő betartja a törvényeket, mert neki be kell. Türelmetlennek nem kell, mert apuka ismeri a rendőrfönököt. Szóval Csendes, miután zöldre vált a lámpa elindul. Azaz elindulna, de az nem megy olyan könnyen, főleg, ha a vezetékneve Hanyag és nem tartja rendben a kora miatt amúgy is haldokló járgányt. Szóval nehéz az indulás. Közben Türelmetlennek egyre több követője akad, mint Jehova Tanúinak, és máris iszonyatos hangzavar töri meg a reggelt, délt, délutánt, éjszakát. Mindig gondolkodtam azo, hogy van értelme ennek? Talán azt hiszik, hogy az első autón tolnak egyet a dudálással?
Képzeletet kettesbe kapcsolni és indulás. Reggel 7:30-8:30,Marosvásárhely főtere. Ilyenkor a legnagyobb a gyalogos forgalom. Az iskolások iskolába, a dolgozók munkahelyükre igyekeznek, ilyenkor már főleg az üzletekbe, elárusítani. Apropó. Van a közelünkben egy üzletecske. Ott dolgozik Langaléta és a Köpcös. Fő elfoglaltságuk a trécselés. Ez még nem bűntetendő, de enyhén szólva idegesítő. Vásároltam egy üdítőt, a sors úgy hozta, hogy Köpcös volt az én eladóm, aki éppen arra figyelt, hogy mit mond Langaléta. Felém fordul.... Én felteszem a pultra az üdítőt.... Néz a boci szemeivel.... Mondom, hogy ennyi lesz.... 2 másodpercig tovább néz a boci szemeivel, majd hirtelen odafordul Langalétához, nehogy már lemaradjon valami lényegesről. Ugyanilyen tapasztalataim vannak a Darinával is. Bemész az üzletbe. Az eladók dolgoznak, ezerrel. Odamész a tésztáshoz. 1 perc, 2 perc, 3 perc. Már kezdesz nézelődni, hogy mi a túró. Ennyit nem ér meg az a darab tészta. Enyhén ideges vagy már, eladó még mindig sehol. Ha van annyi bátorság benned, megkérdezed, hol van az eladó, mire egy másik eladó közli, hogy fél perce ment hátra enni, a wc-re, előhozni valamit. Az más tál tészta, hogy már 10 perce vársz. A helyzet ugyanez a hentesárunál, meg a zöldségeknél is. Csak legyen türelmed. Visszatérveaz utcához. Az emberek igyekeznek. Szemük csukva, sodródnak az árral. Mentetek már szembe birkanyájjal? Ha még nem, akkor érdemes kipróbálni a tökéletes mását. Jelzőlámpa: piros a gyalogosoknak. Készülsz. Zöld - elindulsz egyenesen. Jönnek szembe, jobbról, balról, szemből, hátulról, mindenhonnan. Nehogy már észrevennének téged is...
12-16 év
Vettétek észre, mennyire parasztok egyes fiatalok? Tisztelet a kivételnek. Elmész egy futsal meccsre. Érkezik a társadalom peremére sodródott/szorult suhanc. Koszos, igénytelen szerelésben (ha nőből lennék, nem mernék hozzányúlni, még a kezéhez sem), régen látott vizet - pofával. Persze a csitrik körül szökdécselnek. Hogy azok észrevegyék őket percenként futnak egy kőrt, mint a héják az avaron a nőstény körűl. Persze a meccs közben végig be nem áll a szája, és nem a meccsről beszél. Amikor már mindenki megnyugodna a fickó őrületeset bődűl, mint a szarvasok párzási időszakban, hogy tudatosuljon a körülötte állókban, hogy a csitri az övé. Körbevizelné a területét, mint egy kutya, de a köpködésnél tovább nem megy. Körbeköpködi területét szotyihély-val. Valahogy így néz ki egy jó futsal meccs.
40-55 év
Csak mellékesen. A múltkor mentem a Kaufland fele. Egy alsóközéposztálybeli emberke jött utánam és köpködött. 15 méteren 8-szor köpött. GAZDASÉGI VÁLSÁGBAN! Ekkora pazarlást...
Nemrég voltam a párommal színházban. Egészen jó volt a darab (Jon Fosse - Alvás). De nem erről akarok most írni.
Amikor beléptünk, és megnéztük, mennyibe kerül a jegy... hát leesett az állunk. 15 lej. Ok. Művészet, megéri. Bementünk. Ekkor jött a második meglepetés. A színpadon nem csak a színészek kaptak helyet, hanem a NÉZŐTÉR (!!!!!!) is. És panaszkodnak úton-útfélen, hogy nem járnak az emberek színházba. Kérdem én, egy 4 tagú családban, ahol a szülők összesen 10-12 millióból kell eltartsák a gyerekeket, számlákat fizessenek, stb, hogy fizessék ki ezt az összeget? Egyszer ok. De inkább vesznek 4-5 napra elég kaja-alapanyagot és nem mennek színházba. Nem lenne jobb, ha a színpadon a színészek maradnának, és a nézők az eredeti nézőtérre ülhetnének? Lennebb kell gyömöszölni az árakat, hogy az is menjen színházba, aki most nem engedi meg magának. Én azt mondom, hogy ne sírjon senki, hogy nem mennek az emberek színházba. Ekkora jegyárak mellett?
Kíváncsi lennék arra, mi volt előszőr?
A nézők maradtak el, ezért a jegyek árát kellett emelni?
A jegyek árát emelték, és ezért maradtak el a nézők?
Valaki segítsen megfejteni ezt a rejtélyt.
